dr. Bruckner-Bolla Krisztina

Kozmetikus mester, tulajdonos

Örömmel tölt el és lelkesít, hogy a szakmámban a szépséggel foglalkozhatok. A vendég szépsége mellett a lélek ápolására is figyelmet kell fordítani. A külső szépség a belső harmónia megjelenítése, ezért is lett a New Buda Beauty szlogenje a „For Your Body & Soul”. Mindez egy nyugodt, relaxáló környezetben, ahol valóban minden csak a feltöltődésről szól! Egyfajta kapcsolodás történik vendég és kozmetikusa között, hogy a vendég egységben legyen saját önmagával és eltöltsön 2 óra „Én időt!”

A New Buda Beauty-ban egyedülállóan széles választékban megtalálható minden olyan szolgáltatás, amire Neked és bőrödnek szüksége lehet!

 

A kozmetikus tanulmányaimat 2009-ben fejeztem be Budapesten.Tanuló éveim alatt a szakmai gyakorlatot egy kiváló kozmetikus mester mellett sajátíhattam el. Hálával és köszönettel tartozom neki, hogy megtanított mindenre, de elsősorban a szakma szeretetére és alázatára, amely a kozmetikus szakmában elengedhetetlen. Mély elhivatottságot, feltöltődést illetve boldogságot érzek amikor a munkámban elmerülök. 

2011-től volt szerencsém Írországban tovább fejleszteni tudásomat és szakmai angol nyelvtudásra tettem szert. Itt ismerkedtem meg az exclusive francia Guinot termékeivel és kezeléseivel, melyek kezdetektől fogva teljesen elvarázsoltak. A cég saját fejlesztésű Hydraderm Cellulare Energy több funkciós kezelőgépe és a termékei sokszínűsége az, ami már az elejétől meggyőzött. Magas színvonalú oktatáson vehettem részt az írországi Guinot oktató központban Greystones-ban, ahol a termékek hatóanyagait és kezelések elméleti és gyakorlati metodusait is elsajátítottam.

2017-ben költöztem haza Budapestre, majd elvégeztem a kozmetikus mestervizsgát.  Azóta is elkötelezetten tanulok és folyamatosan fejlesztem képességeimet.

2020-ban egy nagy álmom vált valóra, amikor is a férjemmel megnyitottuk a New Buda Beauty-t.

év tapasztalat

féle szolgáltatás

elégedett vendég

Szilágyi Zsófia

Kozmetikus

Kozmetikus szakvizsgámat 2021 nyarán a Corvin-köz Oktatási Központban szereztem és azon szerencsések közé sorolhatom magam, akik munkájuk kezdetétől fogva kizárólag Guinot termékkel dolgoznak. Ez alatt a két év alatt  meggyőzödtem  a márka exkluzivitásáról, a kompromisszumok nélküli minőségéről és a kezelések hatásos eredményeiről .

Mindig is hittem abban, hogy a külsőnk ápolása közvetlen tükörképe annak, hogyan értékeljük és tápláljuk belsőnket. Minden alkalommal, amikor kezelést vagy terméket ajánlok az a szándék vezérel, hogy ne csak a külső szépséget fokozzam, hanem a belső ragyogást is ápoljam. Amikor az ember szépül és szépnek érzi magát, ez az öröm belülről sugárzik, harmóniát teremtve belső és külső énünk között. A Guinot termékekkel olyan élményeket tudok nyújtani, amelyek nem csak a bőr számára jelentenek átalakulást, hanem mélyen belül is visszhangot keltenek.

Írj nekem!

3 + 7 =

Elérhetőség

+36702079820

hello@newbudabeauty.hu

Nézz be hozzám!

1111 Budapest,
Karinthy Frigyes út 12.

Nyitvatartás

Hétfő-Szerda-Péntek:
14:00 – 20:00

Kedd- Csütörtök:
8:00 – 14:00

Szombat:
bejelentkezés alapján

Nézd meg a munkáim:

Adatvédelmi nyilatkozat

Cookie-k kezelése